Hálaadó istentisztelet a templomért

Dátum: 
2011-10-15, szombat, 15:00

„Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be az megtartatik, az bejár és kijár, és legelőt talál.” (Jn 10,9) Ezzel az igével hívtuk a Nagykőrösi Református Egyházközség megújult templomába azokat, akik osztozni kívántak a hálaadásban.<--break->

Míg az őszi délután napsütéses, mégis hűvös levegőjét rezgette a harangkondulás, a nagykőrösi református templom szinte teljesen megtelt. Még a tágas karzaton is alig volt üres hely. A felhangzó közös ének hangjaira díszvendégek sora vonult be. Szabó Gábor, a gyülekezet lelkipásztora köszöntötte az egybegyűlteket. Régen várt esemény volt ez: Isten kegyelméből egy másfél éves folyamat zárult le. Az ünnepi alkalomból megjelent hírlevélben Kladács Györgyi (nyugalmazott főépítész, presbiter) testvérünk tollából olvashatók a templomfelújítással kapcsolatos legfontosabb információk:

„Az új évezred küszöbén nyilvánvalóvá vált, hogy a templom külső, belső felújítása elkerülhetetlen. 2005-ben elkészült a templom teljes körű felújításának engedélyezési terve az 1907-es állapot maximális figyelembe vételével. A tervkészítés során jelentős falkutatásokat kellett végezni, ami tovább rontotta különösen a templombelső állapotát.

Első ütemként a homlokzat felújítási munkák kivitelezésére nyílt lehetőség Nagykőrös Város Önkormányzatának „Nagykőrös városközpontjának funkcióbővítő rehabilitációja” című támogatást nyert pályázata keretein belül. A kivitelezési munkák mintegy 136 millió Ft bruttó összege, ebből a 30 millió Ft önrész előteremtése kezdetben lehetetlennek tűnt, de bebizonyosodott most is, mint annyiszor az egyéni és közösségi életünkben, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. Helybéli adományozók, valamint az Egyházkerület és az Egyházmegye hathatós támogatásával Isten dicsőségére és a templomukat szerető nagykőrösiek örömére elkészülhetett a tervezett felújítás.”

Az ebből az alkalomból megtartott hálaadó istentiszteletre szinte megtelt az Úr háza. Dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke prédikációjában arra figyelmeztetett, hogy az ünneplés örömében ne feledkezzünk meg az igazán lényeges dologról, s magára vállalta a középkori kórusokból ismert frater falsarius szerepét. Az ő dolga volt a hamis hangokkal visszarántani a földre az énekek hallgatóit, amelyek egyetlen célja: Isten dicsőségét szolgálni. A püspök úr elmondta: jó érzés most a nagykőrösi református templomba bejönni, mert szép minden. Ez, és az ugyancsak megújult főtér most Nagykőrös tisztaszobája. De vajon jó szívvel, jó meggyőződéssel tudunk-e bejönni ebbe a tisztaszobába? A gyönyörű templom a híveket arra kell, hogy figyelmeztesse, amit Pál apostol fogalmazott meg a Kolossébeliekhez írt levél 3. részének második versében: „Az odafelvalókkal törődjetek, ne a földiekkel”, hiszen így nyerhetünk mennyei távlatokat. Adja Isten, hogy a felújított templom arra figyelmeztessen bennünket, hogy meg tudjuk tartani az Úr szavát, amely így kezdődik: „Kérlek”, majd így folytatódik: „az odafelvalókkal törődjetek.” „Mert akkor látjátok, mit kell tennetek itt és most, érteni fogjátok, mi az élet rendje, mi az értékes és értéktelen.”

A püspök úr igehirdetését az egyesített református kórus szolgálata követte: Varró Sasi Ildikó vezényelt, orgonán Dr. Méhes Balázs közreműködött.

Lelkipásztorunk, Szabó Gábor ihletett szavakkal számolt be a templomfelújítás időszakáról. Nem azt sorolta, hogy a Dunamelléki Református Egyházkerület 11 000 000 Ft-tal, a Délpesti Református Egyházmegye 10 000 000 Ft-tal, a gyülekezet és a város adakozó polgárai 12 512 442 Ft-tal, az egyházközség 5 391 355 Ft-tal járult hozzá a felújítás költségeihez. Ezek az adatok pontosan szerepeltek az ünnepség szép képes meghívólapján. Lelkipásztorunk az ünnepi alkalommal nem a munka költségeit s az adományozók listáját sorjáztatta, mert fontos ez, de nem a legfontosabb. Még csak nem is a megépült és megújult templom a leglényegesebb, mondta, hanem a minket építő és megújító Isten. Róla tett bizonyságot. Az ő tetteiről, csodáiról beszélt: elmondta, hányszor adta a gondviselő Isten jelét annak, hogy kegyelmében hordozza a gyülekezet közösségi életének legfontosabb színterét. Minden kegyelem. A nehézségek és építkezési állomások helyett bizonyságot tett Istenről: mit tett velünk az Úristen a felújítási időszakban? Az egyik csoda: amikor belekezdtek a konkrét építkezésbe másfél évvel ezelőtt, semmi sem volt hozzá. Nem volt jó terv, kivitelező, pénz. Isten kegyelmes módon kihozott Bennünket a nehéz helyzetből. Magára mutat az Úristen: én vagyok az ajtó, én vagyok az út, én vagyok az igazság, én vagyok az élet. A következő csoda 2011. július 20-án következett. Óriási vihar tombolt városunkban, mindenkinek volt kára. Nagy pusztítást végzett a református temetőben is. A csoda: a felállványozott, nyílászárók nélküli templomban semmilyen kár nem esett. Ezen a napon konkrétan érezhető volt, hogy Isten „ítélete” mindig kegyelem. A harmadik csoda személyes vallomás, önvizsgálat volt: Nem volt pénz, talán már kedv sem, erő sem – és lett! Csodálatos módon minden szükségest megkaptunk ehhez a munkához, s amikor kész lett templomunk kívül és belül, együtt takarítottuk. Mikor erre gondolt vissza, egészen áttüzesedett a hangja: „És látjátok, ez a csoda az, amit senki más, csak Jézus Krisztus munkálhat ki bennünk. Mi nem adunk esélyt egymásnak a békülésre, ő meg szépen kimunkálja azt. Milyen lenyűgözően egyszerű és tiszta evangélium. Miközben takarítod a templomot, a legnagyobb csoda részese vagy: békességben vagy a másikkal. Miközben szépül a templom kívül, megszépülsz, megtisztulsz Te magad is belül. Ilyen csodálatos Istenünk van, ezért beszéltem most csak Róla.” Jézus Krisztus munkálkodása tiszta, egyszerű evangélium: a templomtakarításkor nemcsak az épület szépült meg, hanem megszépül, megtisztul az ember is, amiért „legyen neki dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás. Soli Deo Gloria!” Igen, ez valóban így van, hasonló fogalmazódott meg Orisek Márta testvérünkben a templomtakarítás alkalmával:

„A gesztenyék hullnak,
a verőfény már nem éles,
sárgább és sűrűbb: édes.
Kint minden
könnyű zöld-arany,
bent súlyos
falak és padok:
erős fehér,
megtartó barna.
A lélek is:
kifelé ragyog,
bent ódon
bútorzata közt
leginkább
tisztulni akarna.

A gesztenyék hullnak,
a fény opálos,
sóhaja templom,
szuszogása város.”

Hálaadó beszéde után Szabó Gábor emléklapokat adott át mindazoknak, akik különös buzgalommal és Isten áldotta tehetséggel munkálkodtak a templom ügyéért.

Szászfalvi László, országgyűlési képviselő, államtitkár köszöntőjében elmondta, a nagykőrösiek bizonyságát adták annak, hogy nem szabad a rosszat megszokni, hanem összefogva, megújulva élhetünk, mint közösség. A megújuló templom a lélekben, magyarságban, elszántságban, összefogásban is szükséges megújulásra hívja fel a figyelmet.

Takaró András, a Délpesti Református Egyházmegye esperes adta át a templomot, az azt szimbolizáló kulcsot. Szent ez a hely, hiszen aki az ajtaján bejön, Isten Szentlelkének segítsége és kegyelme által igét kap, amelyik megszólít. Szent ez a hely, hiszen az átadott kulccsal megnyitott ajtón érkeznek a szülők megkeresztelni gyermekeiket, e szent hely ajtaján jönnek be a fogadalmat tévő fiatalok, hogy a gyülekezet hűséges tagjai lesznek. Ezen az ajtón érkeznek az egymásnak hűséget fogadó ifjú párok, és azok is, akiket megtört a gyász, és e szent helyen Isten kegyelméből vigasztalást kapnak arról, hogy itt, az Úr Jézus Krisztusban örök életet és üdvösséget találnak. Aki ezen az ajtó bejön, „az megtartatik, az bejár és kijár, és legelőt talál.”

Az ő szavait követően köszöntőt mondott még Dr. Simon Ferenc és Daru Ambrus gondnok, Dr. Czira Szabolcs országgyűlési képviselő, Nagykőrös Város polgármestere. (Az istentisztelet teljes terjedelmében meghallgatható.)

Az istentiszteletet követően a gyülekezet átvonult a város szintén megújult főterére, s a polgármester úr beszéde után a református püspök és a katolikus egyház esperese megáldotta az újjávarázsolt teret. Az ünnepi alkalmat szeretetvendégség zárta a református egyház közép- és általános iskolájában.

(Onhauszné Godó Benita és Orisek Márta nyomán)

Soli Deo Gloria!