Lencsésné Balogh Lídia

Lencsésné Balogh Lídia

Ha valaki megkérdezi tőlem, honnan való vagyok, gondolkodás nélkül azt felelem: Vecsésről jöttem, jóllehet nem ott, hanem Püspökladányban születtem egy évvel fiatalabb húgommal együtt. Azt is szoktam mondani, hogy reptéri gyerek vagyok, hiszen mindkét szülőm a Ferihegyi Repülőtéren dolgozik. Ötéves korom óta vagyok Vecsés lakója, az általános iskola éveit is ott töltöttem. Középiskolai tanulmányaimat a Budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban végeztem, ahol példaként álltak előttünk az iskola Nobel-díjas öregdiákjai. Ebben őket én követni nem tudom, mégis magammal hoztam azt, amire mindannyiunkat nevelni igyekeztek tanáraink: a magyar keresztyén identitáshoz való ragaszkodást, s a világ uniformizáló hatásának való ellenállást. Gimnáziumi éveim alatt egyetlen dolgot tudtam biztosan a pályaválasztásomról: azt, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni, így több hivatás iránt is érdeklődtem, a lelkésztől a gyógypedagógusig. Amikor megtudtam, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán német szak is indul, eldőlt számomra, milyen pályát válasszak. Óvodás korom óta tanulok németül, s a hittan tantárgyhoz is több kötött, mint egyszerű érdeklődés. Így lettem német – vallástanár szakos egyetemista. Csodaszép öt évet töltöttem a Károlin, a Hittudományi Kar Kollégiumában laktam, s a sok szép emlék mellett életre szóló barátságok is születtek ott. Az utolsó évem előtt megszakítottam tanulmányaimat, s önkéntesként egy évig Hamburgban dolgoztam egy öregotthonban, Alzheimer-kórban szenvedő idős emberek között. Jóllehet a nyelvterületen töltött idő elmélyíti a nyelvtudást, mégsem ezért tartom gazdag és gazdagító élménynek a hamburgi évet, hanem, mert olyan dolgokat ismerhettem meg a világról, emberekről és magamból, amire az itthoni kényelmes életemben nem lett volna lehetőség. Visszatérve régi életembe, eleinte nagyon idegenül éreztem magamat egyetemistaként, s furcsa volt a gondolat, hogy fiatalokkal kell majd foglakoznom. Így, ilyen gondolatokkal kerültem Nagykőrösre kistanárnak, Tánczik Béla tanár úrhoz, akinek sokat köszönhetek. Élveztem a gyakorlótanítást, s bár úgy érkeztem, hogy az itteni négy hét után soha többet nem fogok tanítani, azzal a biztos tudattal mentem el, hogy tanár akarok lenni. Amikor a vizsgatanításom után igazgató Úr meghívott a gimnáziumba, madarat lehetett velem fogatni. Bár a következő tanévben nem itt, hanem volt alma materemben, a Fasori Gimnáziumban kezdtem tanítani, 2004. szeptemberében is nagy örömmel jöttem. Vecsés nem csupán azért fontos számomra, mert ott laknak a szüleim, s a barátaim egy része, hanem azért is, mert a város református gyülekezete évekig második otthonom volt. Nagyon sok időt töltöttem ott, gyermekként az ottani alkalmakon, felnőttként pedig az alkalmak szervezésével. Gimnazistaként kezdtem a vasárnapi gyermekórát tartását, később ifjúsági vezető lettem, majd presbiterként is részt vehettem a gyülekezeti élet szerevezésében. Fájó szívvel vettem búcsút 2004 augusztusában "első munkahelyemtől", a gyülekezetemtől. Néhány esztendő elmúltával is hálás szívvel mondhatom, hogy jó földre vezetett az utam, és remélem, hosszú ideig munkálkodhatok még a gimnáziumban.