Temetőben A holtak álmai felett Szépen virúl a kegyelet E nyúgalom-hazában; Hűs a berek és zöld a hant: A hála műve megfogant, S tovább tenyész magában. Ki tudja, mily rég lehete, Hogy itt az első csemete Először hajta lombot! Azóta hány délceg fa lőn Fej-oszloppá e sírmezőn – És hány szív összeomlott!… Arany János

Városunk legnagyobb összefüggő parkja a temetőkert, kialakulása érdeklődésre tarthat számot.

Nagykőrösön – ahogyan Európa-szerte általában – a város egyetlen temploma köré temetkeztek hosszú ideig. A 18. század második felében Mária Terézia császárnő rendeletére és egészségügyi okok miatt a templom körüli, városközpontokban lévő temetkezési helyeket országosan megszüntették. Így került a temető a város szélére. Egyházunk jegyzőkönyve megörökítette, hogy 1778. február 17-én „kezdettünk temetni az új Temetőbe”. Ez az új temető azonban nem azonos a jelenlegi református temetővel.

Az elmúlt évszázadok alatt egyidejűleg használt több temetkezési hely közül kiemelkedik a Tompa Mihály költő által megénekelt Sirató (a mai vasútállomás közelében), amit éppen a vasútvonal kiépítése miatt számoltak fel a 19. század közepén, és mára már utolsó emlékei is eltűntek.

A város római katolikus, görög keleti és zsidó lakosai is külön temetővel rendelkeztek, valamint a járványban elhunytakat is külön temették el.

A temetkezési helyek közül kiemelkedik a Kecskeméti kapun túl, azaz a mai piactértől (Kálvin tér) déli irányban elhelyezkedő terület, amely az idők folyamán olyan szép ligetszerű, akácos parkká vált, hogy az elmélkedni, beszélgetni, gondolkodni és sétálni vágyókat, így Arany Jánost is, magához vonzotta. A város központjától alig néhány percnyi járásra lévő temetőkertről 1857-ben ekként írt a költő: „Ennek árnyas fái s a sírok közé megyünk, tavaszi friss léget (értsd: levegőt) – a mező édes lelkét – színi”.

A temető a Kecskeméti út mentén a lakosság számának növekedése és a város terjeszkedése miatt egyre kintebb szorult és hosszabban terült el, a jelenlegi református temetőbe javarészt a 19. század utolsó éveiben kezdtek temetni. A Kecskemétre vezető út mentén jobbról és balról fekvő temetőrészeket fokozatosan beépítették, de a fontosabb síremlékeket, sírköveket, olykor a köztiszteletben álló emberek csontjait áthelyezték az akkori „újtemetőbe”. A végleges felszámolás következtében épültek fel az Oncsa-féle házak, 1906 januárjában javasolja a kinevezett városi bizottság, hogy az így keletkezett utcákat városunk és egyházunk hírességeiről nevezzék el, így az első utcát Filó Lajosról, a másodikat Czira Kovács Lajosról – a néhány évvel korábban elhunyt nagykőrösi lelkészekről –, a harmadikat Eötvös Károlyról, a város korábbi országgyűlési képviselőjéről, valamint Kalocsa Balázs ’48-as tisztről és jelentős alapítványtevőről. A rendszerváltozás után az időközben átnevezett utcák visszakapták eredeti nevüket.

A temetőben találhatunk egyszerű sírokat, kriptákat és művészi kialakítású mauzóleumokat. A gazdagabb emberek által épített kripták rendszerint a temetői főutak mentén sorakoznak, de a nemes egyszerűséggel és ízléssel elkészített síremlékek vagy fejfák ugyanúgy méltó emléket állítanak az egykor élt elődöknek. Az elmúlt évszázad alatt szinte erdővé vált régi temetőrész sírkövei mellett öreg fa fejfákat, úgynevezett gombosfákat is felfedezhetünk (lásd az ábrán!). Ezek azért érdekesek, mert valamikor a reformátusok városonként, falvanként különféle formájú, egyedi faragású és kiképzésű fejfákat állítottak. A kőrösi fejfa tehát egyedülálló és védendő érték! De jó lenne, ha Nagykőrösön egyre többen kőrösi fejfát állítanának szeretteik sírjaira!

A temetőkertben sétálva városunk, egyházközségünk, nemzetünk történetének jeles múltbeli személyeire és eseményeire bukkanunk. Lelkészek, egyházgondnokok, egykori kántorok, városépítők, nemesi családok, egyszerű emberek és névtelen, de hűséges ősök emlékezete mellett a ’48-49-es szabadságharc hőseinek sírjait a temető területén szétszórva, valamint a világháborús áldozatok jelképes síremlékét, továbbá a magyar, német, orosz és román elesett katonák sírhantjait rejti a temetőkert.

A ravatalozó Szarvas György építész tervei alapján épült.

Arany János sírversei nagykőrösi éveire (1851-1860) és tovább tartó kapcsolataira emlékeztetnek. Emléket állít Bordács Dániel jogásznak, Károlyi Sámuel ’48-as katonaorvosnak, a költő barátjának, Szász Polyxéna (Iduna) költőnőnek, valamint Kupai Kovács Mihálynak, az egykori szomszédnak.